1:1 Elsõ könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani,
1:2 Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.
1:3 Kiknek az õ szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy õ él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.
1:4 És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembõl, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet [úgymond,] hallottatok tõlem:
1:5 Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.
1:6 Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék õt, mondván: Uram, avagy nem ez idõben állítod-é helyre az országot Izráelnek?
1:7 Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az idõket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.
1:8 Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig.
1:9 És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl.
1:10 És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
1:11 Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, a miképen láttátok õt felmenni a mennybe.
1:12 Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyrõl, mely hívatik Olajfák [hegyének,] mely Jeruzsálem mellett van, egy szombat[napi] járóföldre.
1:13 És mikor bementek, felmenének a felsõházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.
1:14 Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az õ atyjafiaival együtt.
1:15 És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz fõnyi sokaság):
1:16 Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felõl, ki vezetõjük lõn azoknak, a kik megfogták Jézust.
1:17 Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét.
1:18 (Ez [hát] mezõt szerze hamisságának bérébõl; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belsõ része kiomlott.
1:19 És [ez] tudtokra lõn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mezõ tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezõnek neveztetett el.)
1:20 Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az õ lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az õ püspökségét más vegye el.
1:21 Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden idõben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,
1:22 A János keresztségétõl kezdve mind a napig, melyen fölviteték tõlünk, azok közül egy az õ feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.
1:23 Állatának azért elõ kettõt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.
1:24 És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettõ közül egyiket, a kit kiválasztottál,
1:25 Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytõl eltévelyedék Júdás, hogy az õ saját helyére jusson.
1:26 Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.
2:1 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
2:2 És lõn nagy hirtelenséggel az égbõl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.
2:3 És megjelentek elõttük kettõs tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
2:4 És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
2:5 Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélõ férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
2:6 Minekutána pedig ez a zúgás lõn, egybegyûle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá õket szólni.
2:7 Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?
2:8 Mimódon halljuk hát [õket,] kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?
2:9 Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában,
2:10 Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
2:11 Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
2:12 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie?
2:13 Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
2:14 Péter azonban elõállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
2:15 Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
2:16 Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától:
2:17 És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembõl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
2:18 És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembõl, és prófétálnak.
2:19 És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gõzölgését.
2:20 A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak ama nagy és fényes napja.
2:21 És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
2:22 Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.
2:23 Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendelésébõl adatott [halálra,] megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
2:24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
2:25 Mert Dávid ezt mondja õ róla: Magam elõtt láttam az Urat mindenkor, mert õ nékem jobb kezem felõl van, hogy meg ne tántorodjam.
2:26 Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
2:27 Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
2:28 Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád elõtt.
2:29 Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti elõttetek Dávid pátriárkáról, hogy õ megholt és eltemettetett, és az õ sírja mind e mai napig minálunk van.
2:30 Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe,
2:31 Elõre látván [ezt,] szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az õ lelke nem hagyatott a sírban, sem az õ teste rothadást nem látott.
2:32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
2:33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.
2:34 Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen õ maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felõl,
2:35 Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
2:36 Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette õt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.
2:37 [Ezeket] pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
2:38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
2:39 Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
2:40 Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala õket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtõl!
2:41 A kik azért örömest vevék az õ beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.
2:42 És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
2:43 Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.
2:44 Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;
2:45 És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.
2:46 És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.
2:47 Dícsérve az Istent, és az egész nép elõtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülõkkel.
3:1 Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilenczre.
3:2 És hoznak vala egy embert, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, a kik bemennek a temlomba.
3:3 Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére õ tõlük alamizsnát.
3:4 Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!
3:5 Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tõlük.
3:6 Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!
3:7 És õt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerõsödének az õ lábai és bokái.
3:8 És felszökvén, megálla és jár vala és beméne õ velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent.
3:9 És látá õt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent:
3:10 És megismerék õt, hogy õ volt az, a ki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, a mi történt vala õ vele.
3:11 Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, a ki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta õ hozzájok a tornáczba, mely Salamonénak neveztetik.
3:12 Mikor pedig ezt látta Péter, monda a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erõnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?
3:13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsõítette az õ Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus elõtt, noha õ úgy ítélt, hogy elbocsátja.
3:14 Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek,
3:15 Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai.
3:16 És az õ nevében való hit által erõsítette meg az õ neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely õ általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.
3:17 De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképen a ti fejedelmeitek is.
3:18 Az Isten pedig, a mikrõl eleve megmondotta minden õ prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképen töltötte be.
3:19 Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bûneitek, hogy így eljõjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétõl.
3:20 És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek elõre hirdettetett.
3:21 Kit az égnek kell magába fogadnia mind az idõkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikrõl szólott az Isten minden õ szent prófétájának szája által eleitõl fogva.
3:22 Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek.
3:23 Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül.
3:24 De a próféták is mindnyájan Sámueltõl és a következõktõl fogva, a kik csak szóltak, e napokról jövendöltek.
3:25 Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
3:26 Az Isten az õ Fiát, Jézust elsõ sorban néktek támasztván, elküldé õt, hogy megáldjon titeket, mindegyikõtöket megtérítvén bûneitekbõl.
4:1 Míg õk azonban a néphez szólottak, oda léptek hozzájuk a papok és a templom felügyelõje és a sadduczeusok,
4:2 Neheztelve a miatt, hogy õk a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást;
4:3 És rájuk veték kezüket, és veték õket õrizet alá másnapig, mert már este vala.
4:4 Sokan pedig azok közül, kik hallgaták az ígét, hivének; és lõn a férfiak száma mintegy ötezer.
4:5 Lõn pedig, hogy másnapra egybegyûlének azoknak fejei, vénei és írástudói Jeruzsálembe.
4:6 És Annás, a fõpap, és Kajafás és János és Sándor, és a kik csak fõpapi nemzetségbeliek valának.
4:7 És mikor õket a középre állaták, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?
4:8 Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei!
4:9 Ha e mai napon mi egy nyavalyás emberrel való jótétemény felõl hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez:
4:10 Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, a kit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti elõttetek épségben.
4:11 Ez ama kõ, melyet ti építõk megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé.
4:12 És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
4:13 Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék õket, hogy a Jézussal voltak vala.
4:14 Mikor azonban látták, hogy a mely ember meggyógyult vala, õ velök együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenök szólni.
4:15 Mikor pedig õket a gyûlésbõl kiküldötték, tanácskoztak maguk közt[,] mondván:
4:16 Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda lõn általok, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtokra van, és el nem tagadhatjuk.
4:17 De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel fenyegessük meg õket, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben.
4:18 Azért beszólítván õket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében.
4:19 Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajjon igaz dolog-é Isten elõtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg!
4:20 Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.
4:21 Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg õket, még megfenyegetvén, elbocsáták õket a nép miatt, mert mindnyájan dicsõítik vala az Istent azért, a mi történt.
4:22 Mert több vala negyven esztendõsnél az az ember, kin a gyógyításnak ez a csodája lett vala.
4:23 Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, a miket a fõpapok és a vének mondottak nékik.
4:24 Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levõ dolgot.
4:25 Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat?
4:26 Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyûltek az Úr ellen és az õ Krisztusa ellen.
4:27 Mert bizony egybegyûltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,
4:28 Hogy véghezvigyék, a mikrõl a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek.
4:29 Most azért, Urunk, tekints az õ fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet,
4:30 A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.
4:31 És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyûltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.
4:32 A hívõk sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.
4:33 És az apostolok nagy erõvel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.
4:34 Mert szûkölködõ sem vala õ közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát,
4:35 És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége vala.
4:36 József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el (a mi megmagyarázva annyi, mint Vígasztalás Fia), Lévita, származása szerint ciprusi.
4:37 Mivelhogy néki mezeje vala, eladván, a pénzt elhozá, és az apostolok lábainál letevé.
5:1 Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az õ feleségével, eladá birtokát.
5:2 És félre tõn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé.
5:3 Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezõnek árából félre tégy?
5:4 Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.
5:5 Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala.
5:6 Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölék õt, és kivivén eltemeték.
5:7 Történt aztán mintegy három órai szünet múlva, hogy az õ felesége, nem tudva, mi történt, beméne.
5:8 Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajjon ennyiért adtátok-é el a földet? Õ pedig monda: Igen, ennyiért.
5:9 Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak lelkét megkísértsétek? Ímé a küszöbön vannak azoknak lábaik, a kik eltemették férjedet, és kivisznek téged.
5:10 És azonnal összerogyott lábainál, és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találák õt, és kivivén eltemeték férje mellé.
5:11 És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala.
5:12 Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lõn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának.
5:13 Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá õket;
5:14 Hívõk pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.
5:15 Úgyannyira, hogy az utczákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menõ Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök,
5:16 És a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyûlt, hozva betegeket és tisztátalan lelkektõl gyötretteket: kik mind meggyógyulának.
5:17 De felkelvén a fõpap és mind a kik vele valának, azaz a sadduczeusok felekezete, betelének irigységgel,
5:18 És ráveték kezöket az apostolokra, és a közönséges tömlöczbe tevék õket.
5:19 Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöcz ajtaját, és kihozván õket, monda:
5:20 Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit!
5:21 Azok pedig [ezt] hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A fõpap pedig elmenvén és a vele levõk, egybehívák a gyûlést, és Izráel fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöczbe, hogy azokat elõhozzák.
5:22 Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák õket a tömlöczben; visszatérvén tehát, megjelenték,
5:23 Mondván: A tömlöczöt ugyan nagy erõsen bezárva találtuk, és az õröket kívül az ajtó elõtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ott benn senkit sem találánk.
5:24 A mint pedig hallották e szavakat a pap és a templom felügyelõje és a fõpapok, zavarban voltak azok miatt, mi lehet ez?
5:25 Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: Ímé, ama férfiak, kiket a tömlöczbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a népet.
5:26 Akkor elmenvén a felügyelõ a poroszlókkal, elõhozá õket erõszak nélkül; féltek ugyanis a néptõl, hogy megkövezi õket.
5:27 Elõhozván pedig õket, állaták a tanács elé; és megkérdé õket a fõpap,
5:28 Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét.
5:29 Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.
5:30 A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek.
5:31 Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bûnbánatot és bûnöknek bocsánatát.
5:32 És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felõl, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.
5:33 Azok pedig ezeket hallván, fogukat csikorgaták, és arról tanácskozának, hogy megölik õket.
5:34 Felkelvén azonban a tanácsban egy farizeus, névszerint Gamáliel, az egész nép elõtt tisztelt törvénytudó, parancsolá, hogy egy kis idõre vezessék ki az apostolokat.
5:35 És monda azoknak: Izráel férfiai, vigyázzatok magatokra ez emberekkel szemben, mit akartok cselekedni!
5:36 Mert ez idõnek elõtte felkelt Theudás, azt mondván, hogy õ valaki, kihez mintegy négyszáz embernyi tömeg csatlakozott; õ megöletett, és mindnyájan, a kik csak követték õt, eloszlottak és semmivé lettek.
5:37 Ezután felkelt ama Galileus Júdás az összeírás idején, és sok népet maga után csábított: ez is elveszett; és mindazok, a kik õt követték, szétszórattak.
5:38 Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektõl, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektõl van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz;
5:39 Ha pedig Istentõl van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok.
5:40 Engedének azért néki; és miután elõszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták õket.
5:41 Õk annakokáért örömmel menének el a tanács elõl, hogy méltókká tétettek arra, hogy az õ nevéért gyalázattal illettessenek.
5:42 És mindennap a templomban és házanként nem szûnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.
6:1 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az õ közülük való özvegyasszonyok mellõztetnek a mindennapi szolgálatban.
6:2 Annakokáért a tizenkettõ egybegyûjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk.
6:3 Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek [jó] bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.
6:4 Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában.
6:5 És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiókhiából való prozelitus vala;
6:6 Kiket állatának az apostolok elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájok veték.
6:7 És az Isten ígéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.
6:8 István pedig teljes lévén hittel és erõvel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.
6:9 Elõállának azonban némelyek ahhoz a zsinagógához tartozók közül, mely a szabadosokénak, Czirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Czilicziából és Ázsiából valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek vala.
6:10 De nem állhattak ellene a bölcseségnek és a Léleknek, mely által szól vala.
6:11 Akkor felbujtottak valami embereket, kik mondának: Hallottuk õt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen.
6:12 És felzendíték a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, magukkal ragadák õt, és vivék a tanács elé;
6:13 És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szûnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen:
6:14 Mert hallottuk, a mint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, és megváltoztatja a czerimóniákat, melyeket adott nékünk Mózes.
6:15 És szemeiket reá vetvén a tanácsban ûlõk mindnyájan, [olyannak] láták az õ orczáját, mint egy angyalnak orczáját.
7:1 Monda pedig a fõpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
7:2 Õ pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsõségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelõtte Háránban lakott,
7:3 És monda néki: Eredj ki a te földedbõl és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
7:4 Akkor kimenvén a Káldeusok földébõl, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az õ atyja, kihozta õt e földre, a melyen ti most laktok:
7:5 És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az õ magvának õ utána, holott nem vala néki gyermeke.
7:6 Szólt pedig az Isten akképen, hogy az õ magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
7:7 De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijõnek, és szolgálnak nékem e helyen.
7:8 És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé õt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
7:9 A pátriárkhák pedig irígységbõl eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,
7:10 És megszabadítá õt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elõtt, Égyiptom királya elõtt, ki õt Égyiptom fölé és az õ egész háza fölé kormányzóul állatá.
7:11 Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
7:12 Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé elõször a mi atyáinkat.
7:13 És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.
7:14 És József elküldvén, magához hívatá az õ atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekbõl álló nemzetségét.
7:15 Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala õ és a mi atyáink;
7:16 És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem [atyjának] fiaitól.
7:17 Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,
7:18 Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
7:19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
7:20 Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten elõtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
7:21 Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé õt a saját fia gyanánt.
7:22 És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
7:23 Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.
7:24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett.
7:25 És azt gondolá, hogy az õ atyjafiai megértik, hogy az Isten az õ keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.
7:26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté õket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
7:27 De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá õt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
7:28 Csak nem akarsz engem [is] megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?
7:29 E beszédre aztán Mózes elfuta és lõn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.
7:30 És negyven esztendõ elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
7:31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lõn az Úrnak szava õ hozzá:
7:32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
7:33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
7:34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az õ fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy õket megszabadítsam; most azért jõjj, elküldelek téged Égyiptomba.
7:35 Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.
7:36 Ez hozta ki õket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
7:37 Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.
7:38 Ez az, a ki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélõ angyallal és a mi atyáinkkal: ki élõ igéket võn, hogy nékünk adja;
7:39 A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,
7:40 Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földébõl kihozott, nem tudjuk, mi történt õ vele.
7:41 És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az õ kezeik csinálmányaiban.
7:42 Az Isten pedig elfordula, és adá õket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
7:43 Sõt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.
7:44 A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
7:45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elõl, mind a Dávidnak napjaiig;
7:46 Ki kegyelmet talált az Isten elõtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
7:47 Salamon építe pedig néki házat.
7:48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
7:49 A menny nékem ülõszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
7:50 Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
7:51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
7:52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
7:53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
7:54 Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala õ ellene.
7:55 Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl,
7:56 És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.
7:57 Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
7:58 És kiûzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsõruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.
7:59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
7:60 Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.
8:1 Saulus pedig szintén javallta az õ megöletését. És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve.
8:2 Istvánt pedig eltakaríták kegyes férfiak, és nagy sírást tõnek õ rajta.
8:3 Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elõvonszolva, tömlöczbe veti vala.
8:4 Amazok annakokáért eloszolván, széjjeljártak, hirdetve az ígét.
8:5 És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.
8:6 A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék.
8:7 Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula.
8:8 És lõn nagy öröm abban a városban.
8:9 Egy Simon nevû ember pedig már elõbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván:
8:10 Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytõl nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje!
8:11 Azért figyeltek pedig rá, mert sok idõn át az ördögi mesterségekkel elámította õket.
8:12 De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.
8:13 És Simon maga is hûn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erõk lesznek, álmélkodik vala.
8:14 Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost;
8:15 Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:
8:16 Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.
8:17 Akkor kezeiket reájuk veték, és võnek Szent Lelket.
8:18 Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá õket pénzzel,
8:19 Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen.
8:20 De Péter monda néki: A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehetõ.
8:21 Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem igaz az Isten elõtt.
8:22 Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja.
8:23 Mert látom, hogy te keserûséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel.
8:24 Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem az Úrnak, hogy semmi azokból, a miket mondtatok, reám ne jõjjön.
8:25 Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és hirdették az Úrnak ígéjét, megtérének Jeruzsálembe, és a Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az evangyéliomot.
8:26 Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálembõl Gázába megy alá. Járatlan ez.
8:27 És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen férfiú, Kandakénak, a szerecsenek királyasszonyának hatalmas komornyikja, ki az õ egész kincstárának felügyelõje vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe;
8:28 És visszatérõben volt és az õ szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát.
8:29 Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!
8:30 Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol?
8:31 Õ pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy felhágván, üljön mellé.
8:32 Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az õ nyírõje elõtt néma, azonképen nem nyitotta fel az õ száját.
8:33 Az õ megaláztatásában az õ ítélete elvétetett, az õ nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? mert elvétetik a földrõl az õ élete.
8:34 Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek téged, kirõl mondja ezt a próféta? Magáról-é, vagy más valakirõl?
8:35 Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki a Jézust.
8:36 Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?
8:37 Filep pedig monda: Ha teljes szívbõl hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.
8:38 És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelé õt.
8:39 Mikor pedig a vízbõl feljöttek, az Úrnak Lelke elragadá Filepet; és többé nem látta õt a komornyik, mert [tovább] méne az õ útján örömmel.
8:40 Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, míglen Czézáreába juta.
9:1 Saulus pedig még fenyegetéstõl és öldökléstõl lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a fõpaphoz,
9:2 Kére õ tõle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követõi, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
9:3 És a mint méne, lõn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá õt körül a mennybõl:
9:4 És õ leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
9:5 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
9:6 Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
9:7 A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva.
9:8 Felkele azonban Saulus a földrõl; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be õt Damaskusba.
9:9 És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
9:10 Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram!
9:11 Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevû tárzusi embert, mert ímé imádkozik.
9:12 És látá [Saulus] látásban, hogy egy Ananiás nevû férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.
9:13 Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertõl hallottam e férfiú felõl, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben:
9:14 És itt [is] hatalma van a fõpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.
9:15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert õ nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai elõtt.
9:16 Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.
9:17 Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
9:18 És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeirõl, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;
9:19 És miután evett, megerõsödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.
9:20 És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy õ az Isten Fia.
9:21 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, a kik hallák, és mondának: Nem ez-é az, a ki pusztította Jeruzsálemben azokat, a kik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy õket fogva vigye a fõpapokhoz?
9:22 Saulus pedig annál inkább erõt võn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus.
9:23 Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartának, hogy õt megöljék:
9:24 De tudtára esék Saulusnak az õ leselkedésök. És õrizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy õt megöljék;
9:25 A tanítványok azért vevén õt éjjel, a kõfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.
9:26 Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tõle, nem hivén, hogy õ tanítvány.
9:27 Barnabás azonban maga mellé vevén õt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében.
9:28 És ki- és bejáratos vala köztük Jeruzsálemben:
9:29 És nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézusnak nevében, beszél, sõt vetekedik vala a görög zsidókkal; azok pedig igyekeznek vala õt megölni.
9:30 Megtudván azonban az atyafiak, levivék õt Czézáreába, és elküldék õt Tárzusba.
9:31 A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességök vala; épülvén és járván az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vígasztalásában, sokasodnak vala.
9:32 Lõn pedig, hogy Péter, mikor mindnyájukat bejárá, leméne a Liddában lakozó szentekhez is.
9:33 Talála pedig ott egy Éneás nevû embert, ki nyolcz esztendõ óta ágyban fekszik vala, ki gutaütött vala.
9:34 És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele.
9:35 És láták õt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik megtérének az Úrhoz.
9:36 Joppéban pedig vala egy nõtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, [azaz zergének] mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.
9:37 Lõn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták õt, kiteríték a felházban.
9:38 Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút õ hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.
9:39 Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték õt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.
9:40 Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a [holt] testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.
9:41 És az kezét nyújtva néki, felemelé õt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá õt elevenen.
9:42 És tudtára lõn az egész Joppénak; és sokan hivének az Úrban.
9:43 És lõn, hogy õ több napig marada Joppéban egy Simon nevû tímárnál.
10:1 Vala pedig Czézáreában egy Kornélius nevû férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregbõl.
10:2 Jámbor és istenfélõ egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek.
10:3 [Ez] látá látásban világosan, a napnak mintegy kilenczedik órája körül, hogy az Istennek angyala beméne õhozzá, és monda néki: Kornélius!
10:4 Õ pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.
10:5 Most azért küldj Joppéba embereket, és hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek;
10:6 Õ egy Simon [nevû] tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. Õ megmondja néked, mit kell cselekedned.
10:7 A mint pedig elment az angyal, a ki Kornéliussal beszélt, szólíta kettõt az õ szolgái közül, és egy kegyes vitézt azok közül, kik rendelkezésére állnak vala.
10:8 És elmondván nékik mindent, elküldé õket Joppéba.
10:9 Másnap pedig, míg azok menének és közelgetének a városhoz, felméne Péter a háznak felsõ részére imádkozni hat óra tájban.
10:10 Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla õ reá elragadtatás;
10:11 És látá, hogy az ég megnyilt és leszálla õ hozzá valami edény, mint egy nagy lepedõ, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre:
10:12 Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.
10:13 És szózat lõn õ hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
10:14 Péter pedig monda: Semmiképen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.
10:15 És ismét szózat [lõn] õ hozzá másodszor is: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
10:16 Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe.
10:17 A mint pedig Péter magában tünõdék, mi lehet az a látás, a melyet látott, ímé az férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkezének a kapuhoz,
10:18 És bekiáltván megtudakozák, vajjon Simon, ki neveztetik Péternek, ott van-é szálláson?
10:19 És a míg Péter a látás felõl gondolkodék, monda néki a Lélek: Ímé három férfiú keres téged:
10:20 Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el õ velök: mert én küldöttem õket.
10:21 Alámenvén azért Péter a férfiakhoz, kiket Kornélius küldött õ hozzá, monda: Ímé, én vagyok, a kit kerestek: mi dolog az, a miért jöttetek?
10:22 Õk pedig mondának: Kornélius százados, igaz és istenfélõ férfiú, ki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, szent angyal által megintetett, hogy hívasson téged házához, és halljon tõled valami dolgokról.
10:23 Behíván azért õket, szállására fogadá. Másnap pedig elméne Péter õ velök, és a Joppébeli atyafiak közül is némelyek együtt menének õ vele.
10:24 És másnap eljutának Czézáreába. Kornélius pedig várja vala õket, egybegyûjtvén rokonait és jó barátait.
10:25 És lõn, hogy a mint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, lábaihoz borulva imádá [õt.]
10:26 Péter azonban felemelé õt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok.
10:27 És beszélgetve vele, belépett, és talála sokakat egybegyûlve;
10:28 És monda nékik: Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek:
10:29 Annak okáért ellenmondás nélkül el is jöttem, miután meghívattam. Azt kérdem azért, mi okból hivattatok engem?
10:30 És Kornélius monda: Negyednaptól fogva mind ez óráig bõjtöltem, és kilencz órakor imádkozám az én házamban; és ímé egy férfiú álla meg elõttem fényes ruhában,
10:31 És monda: Kornélius, meghallgattatott a te imádságod, és a te alamizsnáid emlékezetbe jutottak Isten elõtt.
10:32 Küldj el azért Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; ez Simon tímár házában van szálláson a tenger mellett: õ, minekutána eljõ, szól néked.
10:33 Azonnal azért küldöttem hozzád; és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten elõtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, a miket Isten néked parancsolt.
10:34 Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten;
10:35 Hanem minden nemzetben kedves õ elõtte, a ki õt féli és igazságot cselekszik.
10:36 Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (õ mindeneknek Ura).
10:37 Ti ismeritek azt a dolgot, mely lõn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János prédikált,
10:38 A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.
10:39 És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén.
10:40 Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy õ megjelenjék nyilván,
10:41 Nem az egész népnek, hanem az Istentõl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk õ vele, minekutána feltámadott halottaiból.
10:42 És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy õ az Istentõl rendelt bírája élõknek és holtaknak.
10:43 Errõl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az õ neve által mindenki, a ki hiszen õ benne.
10:44 Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet.
10:45 És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, a kik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka.
10:46 Mert hallják vala, hogy õk nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter:
10:47 Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is?
10:48 És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérék õt, hogy maradjon náluk néhány napig.
11:1 Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levõ atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.
11:2 Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének õ vele a zsidóságból valók,
11:3 Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
11:4 Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, mondván:
11:5 Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedõt, négy sarkánál fogva leeresztve az égbõl; és egészen hozzám szálla:
11:6 Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat.
11:7 Hallék pedig szót [is], mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
11:8 Mondék azonban: Semmiképen sem, Uram; mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba.
11:9 Felele pedig nékem a szózat másodszor az égbõl: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
11:10 Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték az egész az égbe.
11:11 És ímé, azonnal három férfiú érkezék a házhoz, melyben valék, kik Czézáreából küldettek én hozzám.
11:12 Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:
11:13 És elbeszélé nékünk, mimódon látta, a mint az angyal megálla az õ házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik;
11:14 Õ szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.
11:15 Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek õ reájok, miképen mi reánk is kezdetben.
11:16 Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, a mint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.
11:17 Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?
11:18 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsõíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!
11:19 Azok tehát, a kik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Fenicziáig, Cziprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak.
11:20 Voltak azonban közöttük némely cziprusi és czirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust.
11:21 És az Úrnak keze vala velök; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívõvé lévén.
11:22 Elhatott pedig a hír õ felõlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldék Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig.
11:23 Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.
11:24 Mert jámbor és Szent Lélekkel és hittel teljes férfiú vala õ. És nagy sokaság csatlakozék az Úrhoz.
11:25 Elméne pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé õt Antiókhiába.
11:26 És lõn, hogy õk egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat elõször Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
11:27 Ez idõtájban pedig menének Jeruzsálembõl Antiókhiába próféták.
11:28 Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; a mely meg is lõn Klaudius császár idejében.
11:29 A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, a mint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak:
11:30 A mit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által.
12:1 Abban az idõben pedig Heródes király elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetbõl valók közül.
12:2 Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel.
12:3 És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, föltette magában, hogy elfogatja Pétert is. (Valának pedig a kovásztalan kenyerek napjai.)
12:4 Kit el is fogatván, tömlöczbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak, hogy õrizzék õt; husvét után akarván õt a nép elé vezettetni.
12:5 Péter azért õrizteték a fogságban; a gyülekezet pedig szüntelen könyörög vala az Istennek õ érette.
12:6 Mikor pedig Heródes õt elõ akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz között, megkötözve két lánczczal; és õrök õrizék az ajtó elõtt a tömlöczöt.
12:7 És ímé az Úrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöczben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté õt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének a lánczok kezeirõl.
12:8 És monda néki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád felsõruhádat és kövess engem!
12:9 És kimenvén, követé õt; és nem tudta, hogy valóság az, a mi történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát.
12:10 Mikor pedig általmentek az elsõ õrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílék elõttük: és kimenvén, egy utczán elõremenének; és azonnal eltávozék az angyal õ tõle.
12:11 És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az õ angyalát, és megszabadított engem Heródes kezébõl és a zsidók népének egész várakozásától.
12:12 És miután ezt megértette, elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyûlve és könyörögnek vala.
12:13 És mikor Péter zörgetett a tornácz ajtaján, egy Rhodé nevû szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék:
12:14 És megismervén a Péter szavát, örömében nem nyitá meg a kaput, hanem befutván, hírül adá, hogy Péter áll a kapu elõtt.
12:15 Azok pedig mondának néki: Elment az eszed. Õ azonban erõsíté, hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az õ angyala az.
12:16 Péter pedig szüntelen zörget vala: mikor azért felnyitották, megláták õt és elálmélkodának.
12:17 Miután pedig kezével hallgatást intett nékik, elbeszélé nékik, mimódon hozta ki õt az Úr a tömlöczbõl. És monda: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. És kimenvén elméne más helyre.
12:18 Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság támada a vitézek között, mi történt hát Péterrel.
12:19 Heródes pedig mikor elõkérte õt és nem találta, kivallatván az õröket, parancsolá, hogy kivégeztessenek. És lemenvén Júdeából Czézáreába, [ott] idõzött.
12:20 Heródes pedig ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egyakarattal eljövének õ hozzá, és Blástust, a király kamarását megnyervén, békességet kérének, mivelhogy az õ tartományuk a királyéból élelmeztetik vala.
12:21 Egy kitûzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe ülve nyilvánosan szóla hozzájuk.
12:22 A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé.
12:23 És azonnal megveré õt az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsõséget; és a férgektõl megemésztetvén, meghala.
12:24 Az Istennek ígéje pedig növekedik és terjed vala,
12:25 Barnabás és Saulus pedig visszatérének Jeruzsálembõl, betöltvén szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve Márk vala.
13:1 Valának pedig Antiókhiában az [ott] levõ gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus.
13:2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bõjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én õket elhívtam.
13:3 Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]
13:4 Õk annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektõl, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba.
13:5 És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítõtárs.
13:6 És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngõs hamispróféta zsidóra, kinek neve [vala] Barjézus;
13:7 Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.
13:8 Elimás, az ördöngõs azonban (mert így magyaráztatik az õ neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittõl.
13:9 De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,
13:10 Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?
13:11 Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetõket.
13:12 Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hûn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.
13:13 Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérõi, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tõlük, megtére Jeruzsálembe.
13:14 Õk pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [városába,] és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.
13:15 És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának elõljárói õ hozzájok, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intõbeszédetek a néphez, szóljatok.
13:16 Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg.
13:17 Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Égyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá õket hatalmas karja által.
13:18 És közel negyven esztendõnek idejéig tûrte az õ erkölcsöket a pusztában.
13:19 És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földöket sorsvetés által elosztá nékik.
13:20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott birákat mind Sámuel prófétáig;
13:21 Annakutána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségébõl való férfiút negyven esztendeig.
13:22 És mikor õt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kirõl bizonyságot is tõn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.
13:23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;
13:24 Minekutána elõbb János az õ eljövetele elõtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének.
13:25 És mikor be akará végezni János az õ tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok [az], hanem ímé én utánam jõ, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.
13:26 Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez idvességnek beszéde néktek küldetett.
13:27 Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy õt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték.
13:28 És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg.
13:29 És mikor mindazokat elvégezték, a mik õ felõle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.
13:30 De az Isten feltámasztá õt halottaiból:
13:31 És õ megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel õ vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép elõtt.
13:32 És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az õ fiaiknak feltámasztván Jézust:
13:33 Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.
13:34 Hogy pedig feltámasztotta õt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent [javait.]
13:35 Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
13:36 Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az õ atyáihoz, és rothadást látott.
13:37 De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
13:38 Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bûnöknek bocsánata:
13:39 És mindenekbõl, a mikbõl a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul.
13:40 Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essék, a mit a próféták megmondottak:
13:41 Lássátok meg, ti megvetõk, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én [oly] dolgot cselekszem a ti idõtökben, [oly] dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.
13:42 Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következõ szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket.
13:43 Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélõ prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták õket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
13:44 A következõ szombaton aztán majdnem az egész város egybegyûle az Isten ígéjének hallgatására,
13:45 Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
13:46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy elõször néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk.
13:47 Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.
13:48 A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.
13:49 Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban.
13:50 A zsidók azonban felindíták az istenfélõ és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiûzék õket határukból.
13:51 Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.
13:52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.
14:1 Lõn pedig Ikóniumban, hogy õk együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lõn hívõvé.
14:2 A kik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.
14:3 Azért sok idõt töltöttek [ott], bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az õ kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az õ kezeik által.
14:4 De a városnak sokasága meghasonlék; és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának.
14:5 És mikor a pogányok és zsidók az õ fõembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék õket,
14:6 Õk megtudták, és elfutának Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba,
14:7 És ott prédikálják vala az evangyéliomot.
14:8 És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta volt, és soha nem járt.
14:9 Ez hallá Pált beszélni: a ki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul,
14:10 Monda nagy fenszóval: Állj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt.
14:11 A sokaság pedig mikor látta, a mit Pál cselekedett, felkiálta, likaóniai nyelven mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban!
14:12 És hívják vala Barnabást Jupiternek, Pált pedig Merkúriusnak, minthogy õ volt a szóvivõ.
14:13 Jupiter papja pedig, a kinek [temploma] az õ városuk elõtt vala, felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz, a sokasággal együtt áldozni akar vala.
14:14 Mikor azonban [ezt] meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodának, kiáltván
14:15 És [ezt] mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetû emberek vagyunk, és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élõ Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat:
14:16 Ki az elmúlt idõkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni:
14:17 Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevõnk volt, adván mennybõl esõket és termõ idõket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket.
14:18 És ezeket mondván, nagynehezen lecsendesíték a sokaságot, hogy nékik ne áldozzék.
14:19 Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt.
14:20 De mikor körülvették õt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe.
14:21 És miután hirdették az evangyéliomot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába.
14:22 Erõsítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.
14:23 Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bõjtölésekkel egybe, ajánlák õket az Úrnak, kiben hittek vala.
14:24 És Pisidián általmenvén, menének Pamfiliába.
14:25 És miután Pergában hirdették az ígét, lemenének Attáliába;
14:26 És onnét elhajózának Antiókhiába, a honnét az Isten kegyelmére bízták volt õket arra a munkára, melyet elvégeztek.
14:27 Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten õ velök, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.
14:28 Ott aztán nem kevés idõt töltöttek a tanítványokkal.
15:1 Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.
15:2 Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lõn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások õ közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.
15:3 Õk tehát kikísértetvén a gyülekezettõl, általmentek Fenicián és Samárián, elbeszélve a pogányok megtérését; és nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak.
15:4 Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák õket, és [õk] elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten õ velök.
15:5 Elõállának azonban némely hivõk a farizeusok szerzetébõl valók közül, mondván, hogy körül kell metélni õket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.
15:6 Egybegyülének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felõl végezzenek.
15:7 És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idõ óta kiválasztott [engem] mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangyéliomnak beszédét, és higyjenek.
15:8 És a szíveket ismerõ Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is;
15:9 És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.
15:10 Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?
15:11 Sõt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hiszszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.
15:12 Elhallgatott azért az egész sokaság; és hallgatják vala Barnabást és Pált, a mint elbeszélék, mennyi jelt és csudát tett az Isten õ általok a pogányok között.
15:13 Miután pedig õk elhallgattak, felele Jakab, mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!
15:14 Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott elõször az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az õ nevének,
15:15 És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva:
15:16 Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:
15:17 Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemrõl neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.
15:18 Tudja az Isten öröktõl fogva minden õ cselekedeteit.
15:19 Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez;
15:20 Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitõl, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértõl.
15:21 Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetõi, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
15:22 Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válaszszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között fõemberek valának.
15:23 Megírván azok keze által ezeket: Az apostolok, a vének, és az atyafiak az Antiókhiában, Siriában és Czilicziában levõ, a pogányok közül való atyafiaknak üdvözletüket!
15:24 Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:
15:25 Tetszék nékünk, miután egyértelemre jutottunk, hogy férfiakat válaszszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal,
15:26 Oly emberekkel, kik életüket tették koczkára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.
15:27 Küldöttük azért Júdást és Silást, kik élõszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket.
15:28 Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,
15:29 Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértõl, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektõl ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!
15:30 Azok annakokáért elbocsáttatván, elmenének Antiókhiába; és egybegyûjtvén a sokaságot, átadák a levelet.
15:31 És mikor elolvasták, örvendezének az intésen.
15:32 Júdás és Silás pedig maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat, és megerõsíték.
15:33 Miután pedig bizonyos idõt eltöltöttek, elbocsáták õket az atyafiak békességgel az apostolokhoz.
15:34 De Silásnak tetszék ott maradni.
15:35 Pál és Barnabás is Antiókhiában idõzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az Úrnak ígéjét.
15:36 Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hírdettük az Úrnak ígéjét, hogyan vannak.
15:37 És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik.
15:38 Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tõlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt.
15:39 Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Cziprusba;
15:40 Pál pedig Silást választván maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.
15:41 És eljárá Siriát és Czilicziát, erõsítve a gyülekezeteket.
16:1 Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timótheus nevû tanítvány, egy hívõ zsidó asszonynak, de görög atyának fia;
16:2 Kirõl jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikóniumban levõ atyafiak.
16:3 Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé õt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az õ atyját, hogy görög volt.
16:4 És a mint általmentek a városokon, meghagyák nékik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben levõ apostolok és vének.
16:5 A gyülekezetek azért erõsödének a hitben, és gyarapodának számban naponként.
16:6 Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektõl, hogy az ígét Ázsiában hirdessék,
16:7 Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté õket a Lélek.
16:8 Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba.
16:9 És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt [elõtte,] kérve õt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!
16:10 Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangyéliomot.
16:11 Elhajózván azért Tróásból, egyenesen Sámothrákéba mentünk, és másnap Neápolisba;
16:12 Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének elsõ gyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.
16:13 És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyûlt asszonyokkal.
16:14 És egy Lidia nevû, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata [reánk.] Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.
16:15 Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok [ott.] És unszola minket.
16:16 Lõn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve elõnkbe, kiben jövendõmondásnak lelke vala, ki az õ urainak nagy hasznot hajta jövendõmondásával.
16:17 Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.
16:18 Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belõle. És kiméne abban az órában.
16:19 Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, vonák a piaczra a hatóságok elé.
16:20 És odavezetvén õket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat,
16:21 És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.
16:22 És [velök] egyben feltámada a sokaság õ ellenök. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszõzteték [õket.]
16:23 És miután sok ütést mértek rájok, tömlöczbe veték [õket,] megparancsolva a tömlöcztartónak, hogy gondosan õrizze õket.
16:24 Ki ilyen parancsolatot vévén, veté õket a belsõ tömlöczbe, és lábaikat kalodába szorítá.
16:25 Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsõíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala õket.
16:26 És hirtelen nagy földindulás lõn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódnak.
16:27 Fölserkenvén pedig a tömlöcztartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcznek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.
16:28 Pál azonban nagy fenszóval kiáltá, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!
16:29 Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé,
16:30 És kihozván õket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?
16:31 Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!
16:32 És hirdeték néki az Úrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az õ házánál valának.
16:33 És az magához vévén õket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektõl; és megkeresztelkedék azonnal õ és az övéi mindnyájan.
16:34 És bevivén õket házába, asztalt teríte nékik, és egész háznépével egyben örvendeze, hogy hitt az Istennek.
16:35 Mikor pedig megvirradt, a bírák elküldék a poroszlókat, mondván: Bocsásd el azokat az embereket.
16:36 A tömlöcztartó pedig tudtára adá e szavakat Pálnak: A bírák ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért kimenvén, menjetek el békességgel!
16:37 Pál pedig monda nékik: Megvesszõztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jõjjenek õk maguk és vezessenek ki minket.
16:38 A poroszlók pedig megmondák a bíráknak e beszédeket; és azok megfélemlének, mikor meghallották, hogy rómaiak,
16:39 És odamenvén, megkérlelék õket: és kivezetvén, kérék, hogy menjenek ki a városból.
16:40 Kijövén pedig a tömlöczbõl, bemenének Lidiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák õket, és eltávozának.
17:1 Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, a hol volt a zsidóknak zsinagógájok.
17:2 Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból,
17:3 Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.
17:4 És némelyek azok közül hivének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélõ görögök közül nagy sokaság, és az elõkelõ asszonyok közül nem kevesen.
17:5 De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtõl felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségbõl némely gonosz férfiakat, és csõdületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek õket kihozni a nép közé.
17:6 Mikor pedig õket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elõljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek;
17:7 Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.
17:8 Fel is indíták a sokaságot és a város elõljáróit, kik hallják vala ezeket.
17:9 De mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részérõl, elbocsáták õket.
17:10 Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába.
17:11 Ezek pedig nemesb lelkûek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
17:12 Sokan hivének azért õ közülök; sõt az elõkelõ görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen.
17:13 Mikor azonban tudtokra esett a Thessalonikából való zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek ígéjét, elmenének, és a sokaságot ott is felháboríták.
17:14 De akkor mindjárt kibocsáták az atyafiak Pált, hogy utazzék a tenger felé; Silás és Timótheus azonban ott maradának.
17:15 A kik pedig elkísérték Pált, elvivék õt egész Athénig; és parancsát vévén Siláshoz és Timótheushoz, hogy minél hamarább menjenek õ hozzá, elmenének.
17:16 Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog vala õ benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele.
17:17 Vetekedik vala azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélõ emberekkel, és a piaczon mindennap azokkal, a kiket elõtalált.
17:18 Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozófusok közül összeakadtak õ vele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetõjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti vala nékik.
17:19 És megragadván õt, az Areopágusra vivék, ezt mondván: Vajjon megérthetjük-é mi az az új tudomány, melyet te hirdetsz?
17:20 Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek: meg akarjuk azért érteni, mik lehetnek ezek.
17:21 Az athéniek pedig mindnyájan és az ott lakó jövevények semmi másban nem valának foglalatosok, mint valami újságnak beszélésében és hallgatásában.
17:22 Elõállván pedig Pál az Areopágusnak közepette, monda: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélõknek látlak titeket.
17:23 Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.
17:24 Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy õ mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.
17:25 Sem embereknek kezeitõl nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szûkölködnék, holott õ ád mindeneknek életet, leheletet és mindent;
17:26 És az egész emberi nemzetséget egy vérbõl teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait;
17:27 Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák õt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikõnktõl sem:
17:28 Mert õ benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költõitek közül is mondották némelyek: Mert az õ nemzetsége is vagyunk.
17:29 Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kõhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.
17:30 E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:
17:31 Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá õt halottaiból.
17:32 Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felõl.
17:33 És ilyen módon Pál kiméne azok közül.
17:34 Némely férfiak azonban csatlakozván õ hozzá, hivének; ezek között az areopágita Dienes is, és egy Damaris nevû asszony, és mások õ velök.
18:1 Ezekután Pál Athénbõl eltávozván, méne Korinthusba.
18:2 És mikor egy Akvila nevû, pontusi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére Prisczillára (mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából): hozzájuk csatlakozék.
18:3 És mivelhogy azonféle míves vala, náluk marada és dolgozik vala. Mesterségökre nézve ugyanis sátorcsinálók valának.
18:4 Vetekedék pedig minden szombaton a zsinagógában, és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyõzni.
18:5 Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tõn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.
18:6 Mikor pedig azok ellenszegülének és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek.
18:7 És általmenvén onnét, méne egy Justus nevû, istenfélõ ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával.
18:8 Krispus pedig, a zsinagógának feje hûn az Úrban egész házanépével egybe; a Korinthusbeliek közül is sokan hallván, hisznek vala, és megkeresztelkednek vala.
18:9 Monda pedig az Úr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass:
18:10 Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban.
18:11 És ott lakozék egy esztendeig és hat hónapig, tanítva köztük az Isten ígéjét.
18:12 Mikor pedig Gallió volt Akhája tiszttartója, reátámadának a zsidók egyakarattal Pálra, és vivék õt a törvényszék elébe,
18:13 Mondván: Ez a törvény ellen való istentiszteletre csábítja az embereket.
18:14 Mikor pedig Pál meg akará nyitni száját, monda Gallió a zsidóknak: Ha valóban valami bosszútételrõl, vagy gonosz cselekedetrõl volna szó, zsidók, igazság szerint meghallgatnálak benneteket:
18:15 De ha tanításról, nevekrõl és a ti törvénytekrõl van kérdés, ti magatok lássátok; mert én ezekben bíró nem akarok lenni.
18:16 És elûzé õket a törvényszék elõl.
18:17 A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, a zsinagógának fejét megragadván, verik vala a törvényszék elõtt; de Gallió velök semmit sem gondola.
18:18 Pál pedig, miután még több napig ott marada, az atyafiaktól elbúcsúzván, Siriába hajózék, és vele együtt Prisczilla és Akvila, minekutána fejét megnyírta Kenkreában; mert fogadása vala.
18:19 Juta pedig Efézusba, és azokat ott hagyá; õ maga pedig bemenvén a zsinagógába, vetekedék a zsidókkal.
18:20 Mikor pedig azok kérék, hogy több ideig maradjon nálok, nem álla reá;
18:21 Hanem búcsút võn tõlük, mondván: Mindenesetre Jeruzsálemben kell nékem a következõ ünnepet töltenem; de ismét megjövök hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózék Efézusból.
18:22 És miután Czézáreába érkezék, felmenvén [Jeruzsálembe] és köszöntvén a gyülekezetet, leméne Antiókhiába.
18:23 És miután [ott] bizonyos idõt eltöltött, elméne, eljárván renddel Galácia tartományát és Frigiát, erõsítve a tanítványokat mind.
18:24 Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevû zsidó, alekszandriai származású, ékesenszóló férfiú, ki az írásokban tudós vala.
18:25 Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala.
18:26 És ez kezde nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta õt Akvila és Prisczilla, magok mellé vevék []õt, és nyilvábban kifejtették elõtte az Istennek útát.
18:27 Mikor pedig Akhájába akara átmenni, buzdítván [õt] az atyafiak, írának a tanítványoknak, hogy fogadják be õt. Ki mikor odajutott, sokat használa azoknak, kik hittek vala a kegyelem által:
18:28 Mert hatalmasan meggyõzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.
19:1 Lõn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsõbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált,
19:2 Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivõkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sõt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.
19:3 És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére.
19:4 Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki õ utána jövendõ, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.
19:5 Mikor pedig [ezt] hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.
19:6 És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek õ reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.
19:7 Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.
19:8 Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyõzni az Isten országára tartozó dolgokról.
19:9 Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az [Úrnak] útáról a sokaság elõtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván.
19:10 Ez pedig lõn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét.
19:11 És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által:
19:12 Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az õ testérõl a keszkenõket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belõlök.
19:13 Elkezdték pedig némelyek a lézengõ zsidó ördögûzõk közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
19:14 Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó fõpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala.
19:15 Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
19:16 És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyõzvén õket, hatalmat võn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.
19:17 Ez pedig tudtokra lõn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.
19:18 És sokan a hívõk közül eljõnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.
19:19 Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek.
19:20 Ekképen az Úrnak ígéje erõsen nevekedik és hatalmat vesz vala.
19:21 Midõn pedig ezek elteltek, elvégezé Pál magában, hogy Maczedóniát és Akháját eljárván, Jeruzsálembe megy, mondván: Ott létem után Rómát is meg kell nékem látnom.
19:22 Elküldvén pedig Maczedóniába kettõt azok közül, kik néki szolgálnak vala, Timótheust és Erástust, õ maga egy ideig Ázsiában marada.
19:23 Támada azonban azon idõtájban nem csekély háborúság az [Úrnak] útárt.
19:24 Mert egy Demeter nevû ötvös, ezüstbõl Diána templomokat csinálván, a mesterembereknek nem csekély nyereséget ád vala;
19:25 Kiket egybegyûjtvén az ilyenfélékkel foglalkozó mívesekkel egybe, monda: Férfiak, tudjátok, hogy ebbõl a mesterségbõl van a mi jóllétünk.
19:26 Látjátok pedig és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efézusnak, hanem közel az egész Ázsiának sok népét eláltatván, elfordította, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, a melyek kézzel csináltatnak.
19:27 Nemcsak az a veszély fenyeget pedig bennünket, hogy ez a mesterség tönkre jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Diánának temploma is semmibe vétetik, és el is vész az õ nagysága, kit az egész Ázsia és a világ tisztel.
19:28 Mikor pedig [ezeket] hallották és haraggal megtelének, kiáltnak vala, mondván: Nagy az efézusi Diána!
19:29 És betelék az egész város háborúsággal; és egyakarattal a színházba rohanának, megfogván Gájust és Aristárkhust, kik Maczedóniából valók és Pálnak útitársai valának.
19:30 Pál pedig mikor a nép közé akara menni, nem ereszték õt a tanítványok.
19:31 És az ázsiai fõpapok közül is némelyek, kik barátai valának néki, küldvén õ hozzá, kérék, hogy ne menjen a színházba.
19:32 Már most ki egyet, ki mást kiáltoz vala, mert a népgyûlés összezavarodott volt, és a többség nem tudta, miért gyûltek össze.
19:33 A sokaság közül pedig elõállaták Alekszándert, minthogy elõre tuszkolták õt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép elõtt.
19:34 Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájokból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!
19:35 Miután pedig a városi jegyzõ lecsendesítette a sokaságot, monda: Efézusbeli férfiak, ugyan kicsoda az az ember, a ki ne tudná, hogy Efézus városa a nagy Diána istenasszonynak és a Jupitertõl esett képnek templomõrzõje?
19:36 Mivelhogy azért ezeknek senki ellene nem szólhat, szükség, hogy megcsendesedjetek, és semmi vakmerõ dolgot ne cselekedjetek.
19:37 Mert ide hoztátok ez embereket, kik sem nem szentségrontók, sem a ti istenasszonyotok ellen káromlást nem szóltak.
19:38 Ha tehát Demeternek és a hozzátartozó mesterembereknek valaki ellen panaszuk van, törvényszékek vannak, és tiszttartók vannak: pereljenek egymással.
19:39 Ha pedig egyéb dolgok felõl van valami panasztok, a törvényes népgyûlésen majd elintéztetik.
19:40 Mert félõ, hogy lázadással vádoltatunk a mai napért, mivelhogy semmi ok sincs, a melylyel számot tudnánk adni ezért a csõdületért. És ezeket mondván, feloszlatá a gyûlést.
20:1 Minekutána pedig megszûnt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tõlük búcsút vévén, elindula, hogy Maczedóniába menjen.
20:2 Miután pedig azokat a tartományokat eljárta, és intette õket bõ beszéddel, Görögországba méne.
20:3 És ott töltött három hónapot. És mivelhogy a zsidók lest hánytak néki, a mint Siriába készült hajózni, úgy végezé, hogy Maczedónián át tér vissza.
20:4 Kíséré pedig õt Ázsiáig a béreai Sopater, a Thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus, és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus.
20:5 Ezek elõremenvén, megvárának minket Troásban.
20:6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kievezénk Filippibõl, és menénk õ hozzájok Troásba öt nap alatt; hol hét napot tölténk.
20:7 A hétnek elsõ napján pedig a tanítványok egybegyûlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.
20:8 Vala pedig elegendõ szövétnek abban a felházban, a hol egybe valának gyülekezve.
20:9 Egy Eutikhus nevû ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl.
20:10 Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.
20:11 Azután fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el.
20:12 Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.
20:13 Mi pedig elõremenvén a hajóra, Assusba evezénk, ott akarván fölvenni Pált; mert így rendelkezett, õ maga gyalog akarván jõni.
20:14 Mikor pedig Assusban összetalálkozott velünk, felvévén õt, menénk Mitilénébe.
20:15 És onnét elevezvén, másnap eljutánk Khius ellenébe; a következõn pedig áthajózánk Sámusba; és Trogilliumban megszállván, másnap mentünk Milétusba.
20:16 Mert elvégezé Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy ne kelljen néki idõt múlatni Ázsiában; mert siet vala, hogy ha lehetne néki, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
20:17 Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit.
20:18 Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az elsõ naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idõ alatt,
20:19 Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kisértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek;
20:20 Hogy semmitõl sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként,
20:21 Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felõl.
20:22 És most ímé én a Lélektõl kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám.
20:23 Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.
20:24 De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.
20:25 És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát.
20:26 Azért bizonyságot teszek elõttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétõl tiszta vagyok.
20:27 Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.
20:28 Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
20:29 Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jõnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
20:30 Sõt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.
20:31 Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit.
20:32 És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az õ kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.
20:33 Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam:
20:34 Sõt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeirõl és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.
20:35 Mindenestõl megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erõtlenekrõl gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert õ mondá: Jobb adni, mint venni.
20:36 És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe.
20:37 Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták õt.
20:38 Keseregve kiváltképen azon a szaván, a melyet mondott, hogy többé az õ orczáját nem fogják látni. Aztán elkísérték õt a hajóra.
21:1 A mint pedig, õ tõlük elszakadván, elindultunk, egyenesen haladva Kóusba érkezénk, másnap pedig Rhodusba, és onnét Patarába.
21:2 És mikor találtunk egy hajót, mely Fenicziába méne által, abba beülvén, elhajózánk.
21:3 És miután megláttuk Cziprust és elhagytuk azt balkézre, evezénk Siriába, és Tirusban köténk ki: mert a hajó ott rakja vala ki a terhét.
21:4 És ott maradánk hét napig, miután feltaláltuk a tanítványokat, kik Pálnak mondják vala a Lélek által, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
21:5 Mikor pedig eltöltöttük azokat a napokat, kimenvén, elutazánk; kikísérvén bennünket mindnyájan feleségestõl, gyermekestõl egészen a városon kívülre. És a tenger partján térdre esve imádkozánk.
21:6 És egymástól elbúcsúzván, beülénk a hajóba, azok pedig megtérének az övéikhez.
21:7 Mi pedig a hajózást bevégezvén, Tirusból eljutánk Ptolemaisba; és köszöntvén az atyafiakat, nálok maradánk egy napig.
21:8 Másnap pedig elmenvén Pál és mi, kik õ vele valánk, érkezénk Czezáreába; és bemenvén a Filep evangyélista házába, ki ama hét közül való vala, õ nála maradánk.
21:9 Ennek pedig vala négy szûz leánya, a kik prófétálnak vala.
21:10 Mialatt pedig mi több napig ott maradánk, alájöve egy Júdeából való próféta, névszerint Agabus.
21:11 És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: Ezt mondja a Szent Lélek: A férfiút, a kié ez az öv, ekképen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe.
21:12 Mikor pedig ezeket hallottuk, kérõk, mind mi, mind az oda valók, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
21:13 De Pál felele: Mit míveltek sírván és az én szívemet kesergetvén? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért.
21:14 Mikor azért nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az Úrnak akaratja.
21:15 E napok után pedig felkészülõdvén, felmenénk Jeruzsálembe.
21:16 Jövének pedig mi velünk együtt a tanítványok közül is Czézáreából, kik elvezetének bizonyos cziprusi Mnásonhoz, egy régi tanítványhoz, hogy ott legyen szállásunk.
21:17 Mikor azért Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadának minket az atyafiak.
21:18 Másnap pedig beméne Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott valának.
21:19 És köszöntvén õket, elbeszélé egyenként, a miket az Isten a pogányok között az õ szolgálata által cselekedett.
21:20 Azok pedig [ezt] hallván, dicsõíték az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívõkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett:
21:21 Felõled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestõl való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a [zsidó] szokások szerint ne járjanak.
21:22 Micsoda annakokáért? Mindenesetre össze kell gyülekezni a sokaságnak; mert meghallják, hogy ide jöttél.
21:23 Ezt míveld azért, a mit néked mondunk: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magokra;
21:24 Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg velök, és költs rájok, hogy megnyíressék fejöket: és megtudják mindenek, hogy semmi sincs azokban, a miket te felõled hallottak; hanem te magad is úgy jársz, hogy a törvényt megtartod.
21:25 A pogányokból lett hívõk felõl pedig mi írtunk, azt végezvén, hogy õk semmi ilyenfélét ne tartsanak meg, hanem csak oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértõl, mind a fúlvaholt állattól, mind a paráznaságtól.
21:26 Akkor Pál maga mellé véve azokat a férfiakat, másnap õ velök megtisztulván, beméne a templomba, bejelentvén a tisztulás napjainak eltelését, a míg mindegyikökért elvégeztetik az áldozat.
21:27 Mikor pedig a hét nap immár eltelõben volt, az Ázsiából való zsidók, meglátván õt a templomban, felindíták az egész sokaságot, és reá veték kezöket,
21:28 Kiáltván: Izraelita férfiak, legyetek segítségül: ez az az ember, ki e nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt; ezen felül még görögöket is hozott be a templomba, és megfertéztette ezt a szent helyet.
21:29 Mert látták vala annakelõtte az efézusi Trofimust õ vele a városban, kirõl azt vélék, hogy Pál bevitte a templomba.
21:30 Megmozdula azért az egész város, és a nép összecsõdüle: és Pált megragadván, vonszolják vala ki õt a templomból: és mindjárt bezáratának az ajtók.
21:31 Mikor pedig meg akarák õt ölni, feljuta a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem felzendült.
21:32 Ki azonnal vitézeket és századosokat vévén maga mellé, lefutott hozzájok. Azok pedig mikor meglátták az ezredest és a vitézeket, megszûnének Pált verni.
21:33 Akkor odaérvén az ezredes, elfogatá õt, és parancsolá, hogy kötözzék meg két lánczczal; és tudakozá, hogy kicsoda és mit cselekedett.
21:34 De ki egyet, ki mást kiált vala a sokaság között; és mikor nem értheté meg a bizonyos valóságot a zajongás miatt, parancsolá, hogy vigyék el õt a várba.
21:35 Mikor pedig a lépcsõkhöz jutott, lõn, hogy úgy vivék õt a vitézek a néptömeg erõszaktétele miatt;
21:36 Mert követi vala a népnek sokasága, kiáltozva: Öld meg õt!
21:37 És mikor immár a várba akarák bevinni Pált, monda az ezredesnek: Vajjon szabad-e nékem valamit szólanom te hozzád? Az pedig monda: Tudsz görögül?
21:38 Hát nem te vagy az az egyiptomi, ki e napoknak elõtte fellázította és kivitte a pusztába azt a négyezer orgyilkos férfiút?
21:39 Monda pedig Pál: Én ugyan tárzusi zsidó ember vagyok, Cziliczia nem ismeretlen városának polgára; de kérlek téged, engedd meg nékem, hogy szóljak a néphez.
21:40 Mikor aztán az megengedte, Pál a lépcsõkön állva intett kezével a népnek: és mikor nagy csendesség lõn, megszólala zsidó nyelven, mondván:
22:1 Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg az én beszédemet, a melylyel most magamat elõttetek mentem.
22:2 Mikor pedig hallották, hogy zsidó nyelven szól hozzájok, még inkább nyugalmat tanusítottak. És monda:
22:3 Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma:
22:4 És ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöczbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat.
22:5 Miképen a fõpap is bizonyságom nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktõl leveleket is vévén az atyafiakhoz, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is fogva hozzam Jeruzsálembe, hogy bûnhõdjenek.
22:6 Lõn pedig, hogy a mint menék és közelgeték Damaskushoz, déltájban nagy hirtelenséggel az égbõl nagy világosság sugárzott körül engem.
22:7 És leesém a földre, és hallék szót, mely monda nékem: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
22:8 Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz.
22:9 A kik pedig velem valának, a világosságot ugyan látták, és megrémültek; de annak szavát, a ki velem szól vala, nem hallották.
22:10 Én pedig mondék: Mit cselekedjem, Uram? Az Úr pedig monda nékem: Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondják néked mindazokat, a mik elrendelvék néked, hogy véghez vigyed.
22:11 Mikor pedig nem láték annak a világosságnak dicsõsége miatt, a velem valóktól kézenfogva vezettetve menék Damaskusba.
22:12 Egy bizonyos Ananiás pedig, ki a törvény szerint istenfélõ férfiú, kirõl az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek,
22:13 Hozzám jöve és mellém állva monda nékem: Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát. És én azon szempillantásban reá tekintettem.
22:14 Õ pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az õ akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az õ szájából.
22:15 Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felõl, a miket láttál és hallottál.
22:16 Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bûneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.
22:17 Lõn pedig, hogy mikor Jeruzsálembe megtértem és imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben,
22:18 És látám õt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálembõl: mert nem veszik be a te tanúbizonyságtételedet én felõlem.
22:19 És én mondék: Uram, õk magok tudják, hogy én tömlöczbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, a kik hisznek vala te benned:
22:20 És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az õ megöletését, és õrizém azoknak köntösét, a kik õt megölték.
22:21 És monda nékem: Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.
22:22 Hallgatják vala pedig õt e szóig; de most felemelék szavokat, mondván: Töröld el a földszínérõl az ilyent, mert nem illik néki élni.
22:23 Mikor pedig azok kiabáltak, és köntösüket elhányák, és port szórának a levegõbe,
22:24 Parancsolá az ezredes, hogy vigyék õt a várba, mondván, hogy korbácsütésekkel vallassák ki õt, hogy megtudhassa, mi okért kiabáltak úgy reá.
22:25 A mint azonban lekötötték õt a szíjakkal, monda Pál az ott álló századosnak: Vajjon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni?
22:26 Miután pedig ezt meghallá a százados, elmenvén, megjelenté az ezredesnek, mondván: Meglásd, mit akarsz cselekedni; mert ez az ember római.
22:27 Hozzámenvén azért az ezredes, monda néki: Mondd meg nékem, te római vagy-é? Õ pedig monda: Az.
22:28 És felele az ezredes: Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot. Pál pedig monda: Én pedig [benne] is születtem.
22:29 Mindjárt eltávozának azért õ tõle, a kik õt vallatni akarák. Sõt az ezredes is megijede, mikor megértette, hogy római, és hogy õt megkötöztette.
22:30 Másnap pedig meg akarván tudni a bizonyos valóságot, miben vádoltatik a zsidóktól, feloldatá õt bilincseibõl, és megparancsolá, hogy a fõpapok az õ egész tanácsokkal egyben hozzá menjenek; és levezetvén Pált, eleikbe állatá.
23:1 Mikor pedig a tanácsra vetette szemét Pál, monda: Atyámfiai, férfiak, én teljes jó lelkiismerettel szolgáltam az Istennek mind e mai napig.
23:2 Ananiás fõpap pedig megparancsolá azoknak, kik õ mellette állanak vala, hogy üssék õt szájon.
23:3 Akkor Pál monda néki: Megver az Isten téged, te kimeszelt fal! És te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen cselekedve parancsolod, hogy engem verjenek?
23:4 Az ott állók pedig mondának: Az Istennek fõpapját szidalmazod-é?
23:5 Pál pedig monda: Nem tudtam, atyámfiai, hogy fõpap. Mert meg van írva: A te néped fejedelmét ne átkozd!
23:6 Mikor pedig Pál eszébe vette, hogy az egyik részök a sadduczeusok, a másik pedig a farizeusok közül való, felkiálta a tanács elõtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak reménysége és feltámadása miatt vádoltatom én.
23:7 A mint pedig õ ezt mondta, meghasonlás támada a farizeusok és a sadduczeusok között, és a sokaság megoszlott.
23:8 Mert a sadduczeusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mind a kettõt vallják.
23:9 Támada azért nagy kiáltozás: és felkelvén az írástudók a farizeusok pártjából, tusakodnak vala, mondván: Semmi rosszat sem találunk ez emberben; ha pedig lélek szólott néki, vagy angyal, ne tusakodjunk Isten ellen.
23:10 Mikor pedig nagy hasonlás támadt, félvén az ezredes, hogy Pál szétszaggattatik azoktól, parancsolá, hogy a sereg alájõvén, ragadja ki õt közülök, és vigye el a várba.
23:11 A következõ éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképen bizonyságot tettél az én felõlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.
23:12 Midõn pedig nappal lõn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált.
23:13 Többen valának pedig negyvennél, kik ezt az összeesküvést szõtték.
23:14 Ezek elmenvén a fõpapokhoz és a vénekhez, mondának: Átok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált.
23:15 Most azért ti jelentsétek be az ezredesnek a tanácscsal egybe, hogy holnap hozza le õt ti hozzátok, mintha az õ dolgának tüzetesebben végére akarnátok járni. Mi pedig, minekelõtte õ ide érne, készek vagyunk õt megölni.
23:16 Meghallván azonban a Pál nõtestvérének fia e cselvetést, megjelenvén és bemenvén a várba, tudtára adá Pálnak.
23:17 Pál pedig egyet a századosok közül magához hívatván, monda: Ezt az ifjat vezesd az ezredeshez; mert valamit akar néki jelenteni.
23:18 Az annakokáért maga mellé vévén õt, vivé az ezredeshez, és monda: A fogoly Pál magához hivatván engem, kéré, hogy ez ifjat hozzád vezessem, mert valamit akar néked mondani.
23:19 Az ezredes pedig õt kézen fogván, és félrevonulván külön, tudakolá: Micsoda az, a mit nékem jelenteni akarsz?
23:20 Az pedig monda: A zsidók elvégezték, hogy megkérnek téged, hogy Pált holnap vidd le a tanács elé, mintha valamit tüzetesebben meg akarnának tudakozni õ felõle.
23:21 Te azért ne engedj nékik: mert közülök negyvennél több férfiú leselkedik õ utána, kik átok alatt kötelezték el magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik õt. És immár készen vannak, várakozva a te izenetedre.
23:22 Az ezredes tehát elbocsátá az ifjat, meghagyván néki, hogy el ne mondd senkinek, hogy ezeket megjelentetted nékem.
23:23 És magához hivatván kettõt a századosok közül, monda: Készítsetek föl kétszáz vitézt, hogy induljanak Czézáreába, és hetven lovast, és kétszáz parittyást, az éjszakának harmadik órájától fogva.
23:24 És hogy barmokat is adjanak melléjük, hogy Pált felültetve békességgel vigyék Félix tiszttartóhoz.
23:25 Levelet is írt, melynek tartalma ez vala:
23:26 Klaudius Lisiás a nemes Félix tiszttartónak üdvöt!
23:27 Ezt a férfiút, kit a zsidók megfogtak és meg akartak ölni, oda menvén a sereggel, kiszabadítám, megértvén, hogy római.
23:28 Meg akarván pedig tudni az okát, miért vádolják õt, levivém õt az õ tanácsuk elébe.
23:29 És úgy találtam, hogy õ az õ törvényüknek kérdései felõl vádoltatik, de semmi halálra vagy fogságra méltó vétke nincs.
23:30 Minthogy pedig nékem megjelentették, hogy a zsidók e férfiú után ólálkodni akarnak, azonnal hozzád küldém, meghagyva vádolóinak is, hogy a mi dolguk van õ ellene, te elõtted mondják meg. Légy jó egészségben!
23:31 A vitézek tehát, a mint nékik megparancsolták, Pált felvévén, elvivék azon éjszakán Antipatrisba.
23:32 Másnap pedig hagyván a lovagokat tovább menni õ vele, visszatérének a várba.
23:33 Azok pedig eljutván Czézáreába, és átadván a levelet a tiszttartónak, Pált is elébe állaták.
23:34 Mikor pedig elolvasta a tiszttartó, és megkérdezte, melyik tartományból való, és megértette, hogy Czilicziából,
23:35 Monda: Majd kihallgatlak, mikor vádlóid is eljõnek. És parancsolá, hogy a Héródes palotájában õrizzék õt.
24:1 Öt nap mulva aztán aláméne Ananiás fõpap a vénekkel és egy Tertullus nevû prókátorral, kik panaszt tettek a tiszttartónál Pál ellen.
24:2 Mikor pedig õ elõszólíttatott, Tertullus vádolni kezdé, mondván:
24:3 Nagyságos Félix, teljes háládatossággal ismerjük el, hogy te általad nagy békességet nyerünk, és a te gondoskodásod folytán igen jó intézkedések történnek e népre nézve, minden tekintetben és mindenütt.
24:4 De hogy téged sok ideig ne tartóztassalak, kérlek hallgass meg minket röviden a te kegyelmességed szerint.
24:5 Mi ugyanis úgy találtuk, hogy ez veszedelmes ember, és hasonlást támaszt a föld kerekségén levõ valamennyi zsidó közt, és a nazarénusok felekezetének feje,
24:6 Ki a templomot is meg akarta fertõztetni. Meg is fogtuk õt, és a mi törvényünk szerint akartuk megítélni.
24:7 De Lisiás, az ezredes, nagy karhatalommal oda jövén, kivevé õt kezünkbõl.
24:8 És azt parancsolá, hogy az õ vádolói hozzád jõjjenek. Tõle te magad, ha kihallgatod, értesülhetsz mindezekrõl, melyekkel mi õt vádoljuk.
24:9 Helybenhagyák pedig a zsidók is, mondogatván, hogy úgy vannak ezek.
24:10 Felele pedig Pál, miután intett néki a tiszttartó a szólásra: Mivelhogy tudom, hogy te sok esztendõ óta vagy e népnek bírája, bátorságosabban védekezem a magam ügyében,
24:11 Mert megtudhatod, hogy nincsen tizenkét napjánál több, mióta feljöttem imádkozni Jeruzsálembe.
24:12 És a templomban sem találtak engem, hogy valakivel vetekedtem volna, vagy hogy a népet egybezendítettem volna, sem a zsinagógákban, sem a városban.
24:13 Rám sem bizonyíthatják azokat, a mikkel most engem vádolnak.
24:14 Errõl pedig vallást teszek néked, hogy én a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva.
24:15 Reménységem lévén az Istenben, hogy a mit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak.
24:16 Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek elõtt mindenkor.
24:17 Sok esztendõ múlva pedig eljövék, hogy az én népemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat.
24:18 Ezek közben találának engem megtisztulva a templomban, nem sokasággal, sem pedig háborúságtámasztásban, némely Ázsiából való zsidók,
24:19 Kiknek ide kellett volna te elõdbe jõni és vádolni, ha valami panaszuk volna ellenem.
24:20 Avagy ezek magok mondják meg, vajjon találtak-é bennem valami hamis cselekedetet, mikor én a tanács elõtt álltam;
24:21 Hacsak ez egy szó tekintetében nem, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy: A halottak feltámadása felõl vádoltatom én tõletek e mai napon.
24:22 Mikor pedig ezeket hallotta Félix, elhalasztá dolgukat, mivelhogy tüzetesebb tudomása volt e szerzet dolgai felõl, és monda: Mikor Lisias ezredes alájõ, dönteni fogok ügyetekben.
24:23 És megparancsolá a századosnak, hogy Pált õrizzék, de enyhébb fogságban legyen, és senkit ne tiltsanak el az övéi közül attól, hogy szolgáljon néki, vagy hozzá menjen.
24:24 Egynéhány nap mulva pedig Félix megjelenvén feleségével Drusillával egybe, ki zsidó asszony vala, maga elé hívatá Pált, és hallgatá õt a Krisztusban való hit felõl.
24:25 Mikor pedig õ igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendõ ítéletrõl szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged.
24:26 Egyszersmind pedig azt is reményli vala, hogy Pál pénzt ad néki, hogy õt szabadon bocsássa: ezért gyakrabban is magához hivatván õt, beszélget vala véle.
24:27 Mikor pedig két esztendõ elmúlt, Félix utóda Porcius Festus lõn; és a zsidóknak kedveskedni akarván Félix, Pált fogságban hagyá.
25:1 Festus tehát, miután bement a tartományba, három nap mulva felméne Jeruzsálembe Czézáreából.
25:2 Panaszt tõnek pedig néki a fõpap és a zsidók fõemberei Pál ellen, és kérék õt,
25:3 Kérvén magok számára jóindulatát õ ellene, hogy hozassa át õt Jeruzsálembe, lest vetvén, hogy megölhessék õt az úton.
25:4 Festus azonban azt felelé, hogy Pált Czézáreában õrzik, õ maga pedig csakhamar ki fog menni:
25:5 A kik azért köztetek, úgymond, fõemberek, velem alájõvén, ha valami gonoszság van abban a férfiúban, emeljenek vádat ellene.
25:6 Miután pedig tíz napnál tovább idõzött közöttük, lemenvén Czézáreába, másnap ítélõszékibe üle, és Pált elõhozatá.
25:7 Mikor pedig az megjelent, körülállák a zsidók, kik alámentek vala Jeruzsálembõl, sok és súlyos vádat hozván fel Pál ellen, melyeket nem bírtak bebizonyítani;
25:8 Mivelhogy õ a maga mentségére ezt feleli vala: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen semmit sem vétettem.
25:9 Festus pedig a zsidóknak kedveskedni akarván, felelvén Pálnak, monda: Akarsz-é Jeruzsálembe felmenni és ott ítéltetni meg ezekrõl én elõttem?
25:10 Pál azonban monda: A császár ítélõszéke elõtt állok, itt kell nékem megítéltetnem. A zsidóknak semmit sem vétettem, miként te is jól tudod.
25:11 Mert ha vétkes vagyok és valami halálra méltót cselekedtem, nem vonakodom a haláltól; ha azonban semmi sincs azokban, a mikkel ezek vádolnak engem, senki sem ajándékozhat oda engem azoknak. A császárra appellálok!
25:12 Akkor Festus tanácsával értekezvén, felele: A császárra appelláltál, a császár elé fogsz menni!
25:13 Néhány nap elmúltával pedig Agrippa király és Bernicé érkezék Czézáreába, hogy köszöntsék Festust.
25:14 Mikor pedig több napig idõztek ott, Festus elébe adá a királynak a Pál dolgát, mondván: Van itt egy férfiú, kit Félix hagyott fogva.
25:15 Ki felõl, mikor Jeruzsálembe mentem, jelentést tõnek a fõpapok és a zsidóknak vénei, kérve õ ellene ítéletet.
25:16 Kiknek azt felelém, hogy nem szokásuk a rómaiaknak, hogy valamely embert halálra adjanak, mielõtt a vádlott szembe nem állíttatik vádlóival, és alkalmat nem nyer a vád felõl való mentségére.
25:17 Mikor azért õk ide gyûltek, minden haladék nélkül másnap az ítélõszékbe ülvén, elõhozatám azt a férfiút,
25:18 Ki ellen, mikor vádlói elõálltak, semmi bûnt nem hoztak fel azok közül, a miket én sejtettem:
25:19 Hanem valami vitás kérdéseik valának õ vele az õ tulajdon babonaságuk felõl, és bizonyos megholt Jézus felõl, kirõl Pál azt állítja vala, hogy él.
25:20 Én pedig bizonytalanságban lévén az e felõl való vitára nézve, kérdém, vajjon akar-é Jeruzsálembe menni, és ott ítéltetni meg ezek felõl.
25:21 Pál azonban appellálván, hogy õ Augustus döntésére tartassék fenn, parancsolám, hogy tartassék fogva, míg õt a császárhoz nem küldhetem.
25:22 Agrippa pedig monda Festusnak: Szeretném magam is azt az embert hallani. Õ pedig monda: Holnap meg fogod õt hallani.
25:23 Másnap tehát eljõvén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város fõfõpolgáraival együtt, Festus parancsolatjára elõhozák Pált.
25:24 És monda Festus: Agrippa király, és ti férfiak mindnyájan, kik velünk egybe itt vagytok! Látjátok õt, ki felõl a zsidóknak egész sokasága megkeresett engem, mind Jeruzsálemben, mind itt, azt kiáltva, hogy nem kell néki tovább élnie.
25:25 Én pedig, ámbár megértém, hogy semmi halálra méltó dolgot sem cselekedett, de mivel éppen õ maga appellált Augustusra, elvégeztem, hogy elküldöm õt.
25:26 Ki felõl nem tudok valami bizonyost írni az én uramnak. Ezért hoztam õt elõtökbe, és kiváltképen te elõdbe, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténtével tudjak mit írni.
25:27 Mert esztelen dolognak látszik nékem, hogy a ki foglyot küld, az ellene való vádakat is meg ne jelentse.
26:1 Agrippa pedig monda Pálnak: Megengedtetik néked, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtván kezét, védõbeszédet tartott:
26:2 Agrippa király! Boldognak tartom magamat, hogy mindazok felõl, a mikkel a zsidóktól vádoltatom, te elõtted fogok védekezni e mai napon;
26:3 Mivel te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdését. Azért kérlek, hallgass meg engem türelmesen!
26:4 Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétõl az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják a zsidók mindnyájan.
26:5 Kik tudják rólam eleitõl fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
26:6 Most is az Istentõl a mi atyáinknak tett ígéret reménységéért állok itt ítélet alatt:
26:7 Melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjel és nappal buzgón szolgálva reményli, hogy eljut; mely reménységért vádoltatom, Agrippa király, a zsidóktól.
26:8 Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?
26:9 Én bizonyára elvégeztem vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem.
26:10 Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a fõpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sõt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam.
26:11 És minden zsinagógában gyakorta büntetvén õket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenök, kergettem mind az idegen városokig is.
26:12 E dologban épen útban lévén Damaskus felé a fõpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel,
26:13 Délben látám az úton király, hogy mennybõl a napnak fényességét meghaladó világosság sugárzott körül engem és azokat, kik velem együtt haladnak vala.
26:14 Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely én hozzám szól és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
26:15 Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz.
26:16 De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni ;
26:17 Megszabadítván téged e néptõl és a pogányoktól, kik közé most küldelek,
26:18 Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
26:19 Azért, Agrippa király, nem levék engedetlen a mennyei látás iránt;
26:20 Hanem elõször a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bûneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.
26:21 Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban.
26:22 De Istentõl segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, a mikrõl mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni:
26:23 Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából elsõ, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.
26:24 Mikor pedig õ ezeket mondá a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged õrültségbe visz.
26:25 Õ pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
26:26 Mert tud ezekrõl a király, kihez bátorságosan is szólok: mert épen nem gondolom, hogy ezek közül õ elõtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez.
26:27 Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
26:28 Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.
26:29 Pál pedig monda: Kívánnám Istentõl, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, a minõ én is vagyok, e bilincsektõl megválva.
26:30 És mikor õ ezeket mondá, felkele a király és a tiszttartó és Bernicé és a kik velük együtt ültek;
26:31 És visszavonultokban beszélgetnek vala egymással, mondván: Semmi halálra, vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik ez az ember.
26:32 Agrippa pedig monda Festusnak: Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem appellált volna.
27:1 Midõn pedig elvégeztetett, hogy mi Itáliába hajózzunk, átadák mind Pált, mind némely egyéb foglyokat egy Július nevû századosnak a császári seregbõl.
27:2 Beülvén azért egy Adramittiumból való hajóba, az Ázsia mentében fekvõ helyeket akarván behajózni, elindulánk, velünk lévén a maczedóniai Aristárkhus, ki Thessalonikából való.
27:3 És másnap megérkezénk Sidonba. És Július emberséggel bánván Pállal, megengedé, hogy barátaihoz elmenve gondoskodásukban részesüljön.
27:4 És onnan elindulván, Ciprus alatt evezénk el, mivelhogy a szelek ellenkezõk valának.
27:5 És a Cziliczia és Pámfilia mellett levõ tengeren átevezvén, eljutánk a licziai Mirába.
27:6 És mivel ott a százados egy Itáliába menõ alexandriai hajót talált, abba szállított be minket.
27:7 Több napon át azonban lassan hajózván és nehezen érkezvén Knidushoz, mivel nem enged vala bennünket [odajutni] a szél, elhajózánk Kréta alatt, Salmóné mellett,
27:8 És nagy ügygyel-bajjal elhajózván mellette, jutánk egy helyre, melyet Szépkikötõknek neveznek, melyhez közel vala Lásea városa.
27:9 Mivel pedig sok idõ mult el, és a hajózás más veszedelmes vala, mivelhogy a bõjt is elmult immár, inti vala Pál õket,
27:10 Ezt mondván nékik: Férfiak, látom, hogy nemcsak a teréhnek és a hajónak, hanem a mi életünknek is bántódásával és nagy kárával fog történni e hajózás.
27:11 De a százados inkább hisz vala a kormányosmesternek és a hajótulajdonosnak, hogynem annak, a mit Pál mond vala.
27:12 Mivel pedig az a kikötõ telelésre nem volt alkalmas, a többség azt határozá, hogy hajózzanak el onnan is, ha valami módon eljutva Fénixbe, Kréta kikötõjébe, mely délnyugot és északnyugot felé néz, kitelelhetnének.
27:13 Mivel pedig déli szél kezdett lassan fúni, azt gondolván, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, elindulván, közelebb hajóztak el Kréta mellett.
27:14 Nemsokára azonban viharos szélvész csapott le oda, mely Észak-keleti szélnek neveztetik.
27:15 Mikor pedig a hajó elragadtatott, és nem bírt a széllel szembe menni, nekieresztvén [azt,] vitetünk vala tova.
27:16 Mikor pedig egy kis sziget alá futottunk, mely Klaudának hívattatik, csak alig bírtuk hatalmunkba keríteni a csolnakot.
27:17 Melyet miután felvontak, védõeszközöket alkalmaznak vala, alól megövedzvén a hajót; és mivel félnek vala, hogy zátonyra bukkannak, lebocsátván a vitorlát, úgy vitetnek vala.
27:18 Mikor pedig a szélvésztõl nagyon hányattatánk, másnap a hajóterhet kihányák;
27:19 És harmadnap tulajdon kezeinkkel hányók ki a hajó felszerelését.
27:20 Mikor pedig több napon át sem nap, sem csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott, továbbra minden reménységünk elvétetett életben maradásunk felõl.
27:21 Mikor pedig hosszas volt már az étlenség, akkor Pál felállván õ közöttük, monda: Jóllehet szükséges lett volna, óh férfiak, hogy engedelmeskedve nékem, ne indultunk volna el Krétából, és elkerültük volna ezt a bajt és kárt:
27:22 Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó.
27:23 Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, a kié vagyok, a kinek szolgálok is,
27:24 Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak.
27:25 Annakokáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istnnek, hogy úgy lesz, a mint nékem megmondatott.
27:26 Egy szigetre kell pedig nékünk kivetõdnünk.
27:27 Mikor pedig a tizennegyedik éjszaka eljött, a mint ide s tova hányatánk az Ádrián, éjféltájban észrevevék a hajósok hogy valami szárazföld közelget hozzájok.
27:28 És lebocsátván a vízmérõ ónt, húsz ölnyinek találák, majd egy kevéssé tovább menvén és ismét lebocsátván a vízmérõ ónt, találák tizenöt ölnyinek.
27:29 És mivel féltek, hogy szirtes helyekre vetõdhetnek, a hajónak hátulsó részébõl négy vasmacskát vetvén ki, kívánják vala, hogy nappal legyen.
27:30 A hajósok pedig mikor el akarának menekülni a hajóból, és a csolnakot lebocsáták a tengerre, annak színe alatt, mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának vetni,
27:31 Monda Pál a századosnak és a vitézeknek: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok.
27:32 Akkor a vitézek elvágák a csolnak köteleit, és ki hagyák esni azt.
27:33 Addig pedig, míg nappal lenne, inti vala Pál mindnyájokat, hogy egyenek, mondván: Ma tizennegyedik napja, mióta folyton étlen várakoztok, semmit sem véve magatokhoz.
27:34 Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejérõl.
27:35 Mikor pedig ezeket mondá, és kenyeret võn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok elõtt, és megtörvén, kezde enni.
27:36 Felbátorodván pedig mindnyájan, szintén vevének magukhoz táplálékot.
27:37 Valánk pedig a hajóban lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan.
27:38 Miután pedig megelégedtek eledellel, a hajót könnyebbítik vala, a gabonát kihányván a tengerbe.
27:39 Mikor pedig megvirradt, a szárazföldet nem ismerik vala fel; hanem egy tengeröblöt sajdítanak vala, melynek síma partja van, melyre végezék, hogy kihajtják a hajót, ha bírják.
27:40 A vasmacskákat azért körös-körül elvagdalván, a tengerben hagyák, egyszersmind eloldván a kormányrudak köteleit és felvonván a nagy vitorlát a szélfúvásnak, igyekeznek vala a part felé haladni.
27:41 De mikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót. És az elsõ része ugyan megakadván, mozdíthatatlanul marad vala, a hátulsó része azonban szakadoz vala a haboknak ereje miatt.
27:42 A vitézeknek pedig az lõn tanácsa, hogy a foglyokat vágják le, hogy senki el ne szaladhasson, minekutána kiúszott.
27:43 De a százados meg akarván tartani Pált, eltiltá õket e szándéktól, és megparancsolá, hogy a kik úszni tudnak, elõször azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre.
27:44 A többiek pedig ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. És így lõn, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
28:1 És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget.
28:2 A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat a rajtunk való záporért és a hidegért.
28:3 Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tûzre tette, egy vipera a melegbõl kimászva, az õ kezére ragada.
28:4 Mikor pedig látták a barbárok az õ kezérõl függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerbõl megszabadult.
28:5 De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn.
28:6 Azok pedig azt várják vala, hogy õ meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala õt.
28:7 Annak a helynek környékén valának pedig a sziget fõemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott.
28:8 Lõn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá õt.
28:9 Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, õ hozzá jövének és meggyógyulának.
28:10 Kik nékünk nagy tisztességet is tõnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának.
28:11 Három hónap mulva tudniillik egy Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere Kásztor és Pollux vala.
28:12 És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig.
28:13 Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap mulva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba.
28:14 Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy nálok maradjunk hét napig; és úgy menénk Rómába.
28:15 Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk elõnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta õket, hálákat adván az Istennek, bátorságot võn.
28:16 Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testõrsereg fõvezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az õt õrizõ vitézzel.
28:17 Lõn pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való fõembereket. Mikor pedig egybegyûltek, monda nékik: Atyámfiai,férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az õsi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálembõl a rómaiak kezébe.
28:18 Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen.
28:19 De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.
28:20 Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánczczal.
28:21 Azok pedig mondának néki: Mi te felõled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jõve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felõled valami rosszat.
28:22 Akarnók azért tõled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felõl tudva van elõttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.
28:23 Kitûzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felõl, igyekezvén elhitetni õ velök a Jézus felõl való dolgokat, úgy a Mózes törvényébõl, mint a prófétákból, reggeltõl fogva mind estvéig.
28:24 És némelyek hivének az õ beszédének, mások nem hivének.
28:25 Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:
28:26 Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!
28:27 Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket.
28:28 Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és õk meg is hallgatják.
28:29 És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve.
28:30 Marada pedig Pál két egész esztendeig az õ tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik õ hozzá menének.
28:31 Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felõl való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.